És tessék kérem körülnézni.
Dicső Zsolt a Tompa plusz Garay megnyitóján (Miskolc, 2022)
Tompa Klinikak következik,
géphang recseg a Csúcsvízműnél záródó ajtók zajába.
A szerelvény hirtelen nekilódul. Lódul érzi magát,
zihál vasparipádul a trén, kapaszkodj, ember!,
búgja Pávai Tompa jobb fülébe. Úgy is jobb, hogy az a jobb.
Földet életen át túrt, vasorrú vájók bajaival békülni tudó,
turbékoló párnak tűnnek a közelség okán.
Pávai kőzetteste majdnem olyan szép az odahajlásban,
mint a hozammérő és az iszapszivattyú találkozása a kútképzők asztalán.
A Hernád nem egy duzzadt teremtés,
átnyilallna alatta hamar a metró, mint plázaüzletek bérlőin
a fájdalom, ha megtudják az emelés összegét. De közbejön valami.
Tompa a trént karanténnek érti.
Az ajtózaj rátesz a bezártság-érzésre azzal, ahogy előrevetíti a bajt.
Csőzsolozsmának hitt földhörgés, lágyabb morajkák előbb,
aztán a hirtelen robaj. Be fog zúdulni a víz az alagútba,
hogy pontosan miért és honnan, nem tudni.
Azt sem, hogy csak a mélyé-e vagy a felszínes Hernáddal
elegyedvén alakul az utolsó csobbanás hőfoka. kialakul
Annyi a biztos, más fényt látnak meg a végén,
mint amire a Herman Ottóék nyaralója előtti felszálláskor számítanak.
A Pele-lak az ottani végállomás,
itt az El Kondor Plázáig átadott a stabil földalatti járat,
semmi nem utal katasztrófára. Dr. habil Pávai
a bolondját és a Spanyolnátha nyomtatottat járatja,
abból olvassa fennhangon,
hogy tudományosan Hermannő által bizonyított,
előfordulhat itt is, ami máshol:
ha megsejtik a bajt, filmkockánként pereg le
mindkettejük saját seme előtt az élet, a másikuké.
A Berekfürdői Egyetemen végzett végzetasszony,
a klinikaki szakpszichológus Kamilla szerint,
ha ilyenkor a másik életét látják, elsőre nem értik az egészet,
aztán a végén már isten (korr.: Isten) színe előtt ébrednek rá:
vicceskedik az admin, majd’ minden tekercset összecserél.
Prof. Tompa is érti, szereti a viccet. Nem bánják;
éneklik a sorsunk egybeforrt. Menj, vidd tovább,
te szeretni való földfurat-állat, mélyülj máma is tovább.
Ez a rész mindkettejüknél egyszerre, Berekfürdőn úszik a képbe,
a földsebeket gyógyító, szekszárdi borokat
felivó felolvasóestek idején.
Azt is ugyanúgy hallják, hogy a hajnal lágyan ront neked,
megpihen rajta keményfém-színed.
Keményfém-szín lettél, földfurat-állat, fejtől, szártól.
Szabadíts meg a gonosz, nehezen engedő szartól.
Érzed: nem eretnek, ahogy átnéznek rajtad.
Magunkra vesszük egymás rétegsebző útjait,
kútba ugrunk, ha mondja a másik.
A barátság keményfém, nem az vásik.
Fejed fölött húznak el a Semlények. A zaj elűz itt lakott,
szelíd szarvast, őzet. Kőzetízű a késődélután.
Kemény a birkafőzet. Te szeretni való földfurat-állat,
veregesd meg a hős vállat. Olajfolt a naplemente.
A csönd a bortól berúgott, naplopón köt bele
a rozsdás szegekbe. A mély máma is száraz,
s ahogy Lillafüred, nullára beáraz. A nulla itt száz.
Az éri a legtöbbet. Mélyülj, gödör. Én, hiszen tudod,
mi lesz még belőled. Te, hiszen tudod, ti. Ő, hiszen tudod, ők.
Hozd ásód. Kapád szavai, mire mind lekopnak rólad,
azt üzenik, maradj ott, hol eddig lehettél.
A dúdolat kitart épp a megállóig, de fel már nem jutnak.
Filmeken jól meg lehet mutatni,
hogyan emlékezhetnek, legutóbb hogy fújtat,
nyihog bele az összetéveszthetetlen,
Hernád-szagú szél az arcokba felfelé menet a mozgólépcsőn,
de tovább ennek felidézésben sem jutnak.
S a valóságban úgyis minden hamismás.
Nem telik bele egy perc, s a mélyjárat galambszívű,
Garay térről átköltözött Semlényei
átveszik az őrzőangyalok szerepét. Jó ez a játék.
Egy mindenkit pár percig túlélő,
nevető harmadik vízérként csapolja meg a költői vénát,
felír még ezt-azt az utókornak.
Ám azt már ő sem fogja látni,
hogyan áll a kút a saját párájában: mint a cövek.
Akarom mondani, csövek, a beépítésre várók.
Merthogy lesz hová beépíteni őket.
Más lesz ugyan a fészekrakó pár,
de a lényeg, hogy lesz, ki élvezze az egészet.
