138 Megtekintés 12 Perc

Gólya és Fiai Bt.

Tisztelt Tompa Mihály Úr, kedves Mihály Bátyám!

Legutóbbi találkozásunkkor, a berekfürdői gyógyvíz jótékony hatását élvezve megbeszéltük, sőt írásos dokumentummal is megerősítettük azon terveinket, hogy a sikeres miskolctapolcai, berekfürdői és hernádkaki fúrásaim tapasztalatait, a jövőben közösen alapítandó cégünkben kamatoztassuk. Jómagam apportíroztam a geológiai szakértelmet-szaktudást, ami a kutatásokhoz és fúrásokhoz szükséges, Mihály bátyám pedig hozzáadta a piackutatáshoz és a cizellált marketinghez szükséges ideológiát (teológiát), meg ékesszólást.  
Emlékeztetni kívánom kedves Bátyámat, hogy közös cégünk alapításához tízezer jó magyar forintot irányoztunk elő, mely summát el is helyeztünk a Pest-Budai Első Magyar Iparfejlesztési Hitelintézet kassai kirendeltségén, melyet követően jövőbeli gyümölcsöző együttműködésünket a Tizenkét apostolban elköltött ebéd után, jófajta sörök és borok elfogyasztásával nyomatékosítottuk, betartva azon évszázados intelmet, mely szerint sörre bor, mindenkor. Mert ugye a borra sör, az meggyötör.
De ahogy emlékeimet idézgetém, az étterem kocsma-részéből kifelé menet, a kilépő jánosáldáskor, az elfogyasztott markáns savgerincű furmintok gyomorra gyakorolt kedvezőtlen hatását egy-egy pikoló sörrel lúgosítva enyhítettük. Bár ne tettük volna. Mert ez a pikoló sör nemcsak a gyomrunkat, hanem régi baráti és bimbózó üzleti kapcsolatunkat is meggyötörte.
Bizalommal telve közös üzleti összefogásunk felé, elválásunkat követően, kapcsolataimat rögvest megmozgatva, itáliai és marseille-i ismerőseim révén jutottam el az észak-afrikai kontinensre, ott is Orán városába, melynek környékén a francia idegenlégó több új helyőrséget tervez megépíteni. Laktanyákat, kiszolgáló egységekkel és hadtápútvonalakkal, mely építkezésekre fél Európa nagyvállalkozó körei is szemet vetettek.
Némileg ismervén a helybéli szokásjogot, meg korrupciós útvesztőket, csak reménykedni tudtam, hogy ajánlatom sikeresen célba ér, de valaminő csoda folytán, egy Ön előtt vélhetően ismeretlen honfitársunk, bizonyos Rejtő Jenő, akit arrafelé P. Howard-ként vagy Gibson Lavery-ként is ismernek, és aki egy nyitott tetejű, tizennégy karátos autóval száguldozik Algír utcáin, segítségemre volt. Miután ügyes tervét követően, a befektetőinkkel közös szállásunkat, a Szahel-dombok köz megbújó Grand Hotelt vesztegzár alá helyezték, így a többi ajánlattevő nem tudott bejutni. A feltámadó homokviharok, más híresztelések szerint fellázadt beduin törzsek pedig megrongálták a sürgönyvezetékeket, így más ajánlattévő nem lévén, mi szereztük meg a felépítendő helyőrségek ivó- és fürdővízellátásának koncesszióját. Bár rossznyelvek szerint a beduin lovasok valamilyen francia-arab-magyar keveréknyelven kiabáltak egymással, majd később hátasaikat többen is felfedezni vélték egy épp közelben tábort vert dunaszentgyörgyi vándorcirkusz lovai között.  
Ugyanakkor ezen koncessziót csak azon vállalással sikerült megszereznünk, amennyiben három hónapon belül elkezdjük a kutatásokat, és a következő három hónapon belül kézzelfogható eredményt is produkálunk. Bízva ugyanis Mihály bátyám híresen jó kapcsolataiban, ily rövid határidőre ígértem és köteleztem el magam, nem kevés bánatpénzt elhelyezve az oráni helyőrségparancsnok titkos fali széfjében, aki oly megelégedett mosollyal zárta rá utolsó befektetni való frankjainkra trezorja ajtaját, hogy már akkor rossz érzéseim támadtak, melyek utólag be is igazolódtak.
Elsődlegesen azért, miután Ön a megrendelt berendezéseket nem az általam megbízni kívánt White Star Line Ltd.-vel szállíttatta le, hanem a mostohafia által frissiben alapított Gólya és Fiai Bt.-vel, mely cég az eredetileg vasúton és hajón történő szállítást léghajókkal próbálta megoldani. Ezek azonban a kezdetleges légiirányítás miatt nem Oránban, hanem Bamakoban szálltak le, így az ott megrekedt árut az épp befejeződött Bamako rally Magyarországra hazatérő szekereivel kellett elhozatnunk. Ráadásul a próbafúrások során szembesülnünk kellett azzal, hogy a Petrovics és Társa Ltd.-től aranyáron megrendelt Toldi típusú fúrófejek, már száz méter mélységben eltompultak. Mert ami működött a királydinnyés homok alatt, az nem működött az Atlasz hegységben...

Így, amikor a vidék teljhatalmú ura, Efraim herceg válságtanácskozást hívott össze,
Én meg csak ültem, mint madár a száraz ágon, hallgató ajakkal, reménykedve:
nincs talán még elfeledve a dal, melyre egykor tanított a Kak?
De azt mondták, a bizalom elmult, s többé vissza nem jő!
Mire én: A veszteségünk fájdalmasan megnő! Efraim, csak én kelljek neked!  

Mondtam néki: Nagy vihar volt, feldult berkeinken, enyhe, árnyas rejtek nem fogad.
Ő meg erre: ti elballagtok, elkészültök innen, hagyjátok el bús magányomat!
Más berekben máskép szól az ének, ott majd értik nyelvetek,
de puszta lesz rég otthonos vidéketek.

Én, alázatosan: Efraim csak én kelljek neked, s hozok fel vizet emlékül,
a hajdan lomb- s virággal gazdag tájidrúl, s zengitek majd a jövőt,
ha majdan e kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény, hamarabb kihajt a holt berek,
a jelennek búját édesítvén. Efraim, csak én kelljek neked!  

S jött a válasz: Homokba merült ősi fészkek, megnövelték bér-átalányotok,  
alkudozni most elémbe tértek, bár a fellegek közt járjatok!
Én rebegve: hajóinkat a szél összevissza tépte, ugy tennétek, mint rossz emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve? Efraim, csak én kelljek neked!  

De érveim meddő homokra hulltak. Másnap reggel a recepción egy üzenet várt:

Megenyhült a lég, de nem vídul határ, s te még mindig itt vagy, jómadár?
Jobb, ha ócska fészked megigazgatod, hogy ott pátyolgasd céges magzatod.
Menj, csak vissza, vissza! Vigyen napsúgár, itt nincs feltört patak.
Csak vissza, vissza! Nincs itt kikelet. A homok fagyva van s megdermedett.
 
Ne járj mezőimen, temető van ott! Ne menj a tóba, kéntől áradott;
Fúrótoronytetőkön itt már nincs helyed, tüzes üszökbe léphetsz, ugy lehet.
Házamról jobb, ha elhurcolkodol, itt már nem tudsz fészket rakni, hol
káromlást meg ne hallanál, s nem félhetnél az ég villámitól!
 
Csak vissza, vissza! Karcag meg Kak még visszavár.
Te bolondabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted, nekünk csak egy – volt!
míg majdnem elveszett!
 
Repülj, s ha Északon valahol, a kis Petroviccsal még találkozol:
Mondd meg neki, hogy tőle immár semmit sem veszünk,
gyarmatosítóinkat mind letéve, szabad lett nemzetünk!
 
Így, hát tisztelt Mihály Bátyám,
mielőtt itt sokunkra sír vagy vak börtön borul, inkább járunk búsan-szótlanul,
van ki felkél és sirván megyen, olajat-vizet keresni túl a tengeren.
 
Nagyhercegünk bűnhődésért eped, szüle nem zokog így, holt magzat felett.
Vén lelke örömmel eltelik, nem kell látnia minket már sok ideig.
Gondold el, ah! Gyalázat reánk, hogy barátságunk így kivágatánk.
Kidült cégünkben veszteség lakik, de honfi honfira nem vádaskodik,
hisz ügyes fiam, sok rossz részvényt elad, de ne szóljon erről ajakad,
nehogy, ki folyton sír e nemzeten, megútálni is kénytelen legyen!

Jacsó Pál (Miskolc, 1964) Ügyvéd, költő, író. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1991-ben diplomázott a Miskolci Egyetem jogi karán. Rövid, közigazgatásban eltöltött gyakorlati évek után jogi szakvizsgáját 1996-ban tette le. Miskolcon számos civil szervezet vezetőségi tagja. Írásai a Tompa plusz (2024) és a Tompa plusz Jókai plusz Lévay (2025) Spanyolnátha-antológiákban jelentek meg. A Spanyolnátha Könyvek gondozásában 2024-ben Fecske Csaba ajánlásával jelent meg Hatvan é(r)v Miskolc című kötete. 2026-ban Szabó Lőrinc-díjat kapott.