Második napját tölti Tompa Mihály Berek-szigeten, Pávai-Vajna Ferenc parasztházában. Tegnap megmártóztak az itteni szagos vízben, amit Feri varázsolt elő a föld mélyéből még tavalyelőtt, s Tompa ma úgy ébredt, hogy fiatalabbnak érezte magát. E pillanatban nem fájt a dereka, a lába, a melle, s fejének kellemetlen lüktetése is alább hagyott. Milyen jól tette, hogy elfogadta ennek a fiatal, vidorképű geológusnak a meghívását. Járt ő már több fürdőhelyen fönt, Gömör vármegye területén, még külhonban is, de semelyik helyen nem használt úgy a víz, mint itt, ezen a kis tanyán. Hallgatózott, nem mocorognak-e a háziak. Semmi nesz, de aztán halk kopogás hallott.
‒ Fenn van, Mihály? ‒ kérdezte egy női hang.
‒ Igen, Anna!
‒ Jöjjön reggelizni.
‒ Megyek.
A konyha-pitvarban a geológus már asztalnál ült. Kézfogással üdvözölték egymást, Tompa melléje telepedett.
‒ Jól megérezted, mikor kell jönnöd.
‒ A feleséged szólt.
Ferenc nem értette.
‒ De nekem nincs feleségem.
‒ Persze, persze.
Az asztalon szalonna, kolbász, barna kenyér. A férfiak kést ragadtak, s ahogyan kell, megkezdték a falatozást.
‒ Csak húsz év múlva veszem feleségül Annát ‒ közölte a házigazda.
‒ Értem. ‒ Tompa leszelt egy nagyobb falat szalonnát, kenyérdarabra ültetve, majd ham, eltűnt a szájában. ‒ Úgy érzem, Ferenc, ez a víz használ nekem.
‒ Örömmel hallom. Nem akarod, hogy Hanván is fúrjak? Hátha…
‒ Már nem ott lakom, hanem Hernádkakon.
‒ Hogyhogy?
‒ Halálom után odaköltöztem.
‒ Érthető. Nos, fúrjak vagy ne?
‒ Fúrj.
‒ De lehet, hogy Kakon másmilyen vizet találok.
‒ Te nagyon jó szakember vagy, Ferenc, olyan vizet találsz, amilyet akarsz ‒ állította meggyőződésből Tompa.
‒ Az már igaz ‒ nyelt nagyot a geológus. ‒ Nekem már szavam van, én vagyok a leghíresebb hévízkutató. Ezen a tanyán is én találtam forrást, és az én javaslatomra fogják átkeresztelni Berekfürdőre.
A költő elismerően bólogatott:
‒ Akkor te már híresebb leszel, mint én.
‒ Ilyet már ne mondjál, Mihály, mert nem igaz! De kérsz egy kis murcit? A szomszédtól kaptam, lelkemre kötve, hogy márpedig kínáljam meg vele Tompa Mihályt, a szózat költőjét.
‒ De hát a szózatot nem én írtam!
‒ Nem mindegy az neked! Ráhagytam. Így még híresebbé tettelek, Mihály.
Pávai-Vajna Ferenc sárga cserépbögrékbe töltött mindkettejüknek. A findzsák füle le volt törve.
‒ Döntsük el úgy a híresség kérdését, hogy ki tudja háromszor egymás után hibátlanul kimondani a „sárga bögre, csorba bögre” mondókát ‒ indítványozta Tompa.
‒ Jó.
Először Ferenc veselkedett neki, aztán Mihály.
‒ Mindketten elrontottuk ‒ csóválta Ferenc a fejét. ‒ Javaslom, menjünk el a medencéhez, s döntsük el a híresség sorrendjét a „ki bírja tovább a víz alatt” versennyel.
‒ Remek ötlet! ‒ csettintett Tompa az ujjával.
Boldogan éltek, amíg a víz alatt meg nem haltak.
