Miskolci Galéria köszöntője

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!
Szeretettel köszöntöm Önöket a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria nevében a Tompa plusz Pávai című kiállítás és antológia bemutatóján, a Múzeumok Éjszakáján.
A mostani alkalom különleges helyzetet teremt: egyszerre vagyunk egy múzeumi térben, egy irodalmi-képzőművészeti találkozáson és egy olyan kiállításon, amely a történeti emlékezetet kortárs alkotásokon keresztül szólaltatja meg.
A Tompa plusz Pávai cím már önmagában is figyelemfelkeltő. Két név kerül egymás mellé: Tompa Mihályé és Pávai-Vajna Ferencé; egy költő és egy geológus. Két olyan életmű, amely első pillantásra távol áll egymástól, mégis összekapcsolható a kíváncsiság, a felfedezés és a forráskeresés gondolatán keresztül.
A kiállítás egyik legérdekesebb sajátossága, hogy nem illusztrálni akarja ezt a valóságban meg nem történhetett találkozást, hanem továbbgondolni. Az alkotók nagyon különböző szépírói és vizuális nyelveken szólalnak meg: láthatunk figuratív kompozíciókat, kollázsokat, történeti utalásokat, lírai és gesztusalapú absztrakt munkákat. A művek nem egyetlen történetet mesélnek el, hanem sokféle nézőpontot kínálnak ugyanahhoz az alapgondolathoz.
A Forró vizet a kakasra! című kiállításrész külön értéke, hogy megőrzi ezt a sokszólamúságot. Van benne játék, irónia, személyes emlékezet, helytörténeti utalás és szabad képzelet. A művek egyszerre kapcsolódnak valós személyekhez és valós helyekhez, miközben nem mondanak le a művészet szabadságáról sem.
Láthatunk itt játékos fürdőjelenetet, képzeletbeli találkozásokat, fúrásokat és forrásokat, örvényeket, feltáratlan mélységeket, gyökérszerű rajzolatokat, s olyan képeket is, amelyekben maga a hiány vagy a sejtelem válik főszereplővé. Mintha minden szöveg és minden kép egyszerre azt mondaná: a forrás nem mindig ott van, ahol keressük; néha a képzeletben, néha a nyelvben, néha egy közösség emlékezetében bukkan fel.
Számomra ebben az anyagban, a szövegekben, a papírra nyomtatott és a vászonra festett képekben a múlt nem lezárt emlékként jelenik meg. Tompa Mihály és Pávai-Vajna Ferenc nem történeti szereplőként maradnak előttünk, hanem kortárs alkotások részesévé válnak. A művek kérdeznek, asszociálnak, olykor vitatkoznak velük, és ezzel új jelentéseket hoznak létre.
A kiállítás különlegessége az is, hogy nem csupán képekkel találkozunk. A Tompa plusz Pávai antológia írásai ugyanennek a képzeletbeli vállalkozásnak az irodalmi tereit nyitják meg. A szerzők nem történeti rekonstrukcióra törekednek, hanem játékosan és szabadon újraírják a két életmű találkozásának lehetőségét: naplók, levelek, párbeszédek, látomások, fikciók formájában. A szövegek és a képek így nem egymás illusztrációi, hanem egymás társai és beszélgetőpartnerei. Ezért tud ez az anyag egységes maradni a sokféle hang és látásmód ellenére. Valamennyi alkotó ugyanazt a kérdést teszi fel: mi rejtőzik a felszín alatt?
Köszönet illeti a szervezőket, az alkotókat, a közreműködő intézményeket és mindazokat, akik hozzájárultak a kiállítás és az antológia megszületéséhez. Kívánom, hogy a látogatók ne csupán végignézzék ezt az anyagot, hanem időt is töltsenek vele. Engedjék, hogy az írások és a képek párbeszédbe lépjenek egymással — és Önökkel.