„Itsenemre esküszöm:
Nekem ehhez semmi közöm.”
Kun Marcella
A legendák szerint ’15-ben járok itt először.
Stoppoltam,
Hiszen autó nélkül voltam.
A vicepolgármester vett fel,
Majd jó fél év múlva egy kérdést tett fel:
Szerveznék-e itt egy művésztelepet?
(El kellett valakinek jönni ide az ötlettel,
Hogy Lácacsékére egy művésztelep kell.)
Éreztem, semmi szín alant nem mondhatok nemet,
Hiszen látogattam és láttam már eleget.
(Ilyen-olyan telepet.)
Akkor még nem sejtettem,
de később megtudtam:
Szögbelövés egy művésztelep a történelembe.
(2019-ben aztán egy Vass-szöget is belőtt a történetbe
Egy Ady-das? Vagy úgy sejlik, Fila ruhás hölgy.)
TEHÁT ELJÖTTEM,
és ha már itt jártam, hökkentem:
Se posta, se kocsma?
Nem tudom, kinek melyik hiányzik jobban,
de Lácacsékén mindig nehezebb idők van.
A posta a verbális, a kocsma a nonverbális
– sőt esetenként a trianonverbális – kommunikáció kiváló színhelye.
(Mint a kisvasúti sín helye
Monyha felé, félúton…)
Leültem hát a vicepolgármester úrral
tárgyalni két sem közt…
Majd meglátogattuk a főpolgármester urat (egy traktor alól két láb lógott ki).
Szólt a lelkes felvezetés:
– Bulcsú képzőművész.
Jött a válasz a traktor alól:
– Hát, akkor jó neki.
AZTÁN MÚLTAK AZ ÉVEK…
Száz esztendővel azután, hogy pár húzagyú rossz helyen húz hosszhatár-vonalat,
Már az ötödik évadot tartottuk.
A rossz helyen húzott hosszhatár-vonalat számtalanszor átléptük,
hiszen a szomszéd söre mindig zöldebb – ráadásul olcsóbb is.
’25-ben jött a tizedik telep,
és amíg itt a házakat bontják
addig a festők a képeket ontják.
Próbálják a kéket és a zöldet egyszerre kikeverni.
A más telepen is dolgozók érzik már:
hogy Lácacséke visszavár!
Éles Bulcsú
Közüzemi-díjas képzőművész
Vass Tibor Normail Art '26 című kiállítása
Vass Tibor képzőművész és József Attila-díjas költő a Magyar Küldeményművészeti Társaság elnöke és a Spanyolnátha művészeti folyóirat főszerkesztője. Alapító tagja többek között a Magyar Elektrográfiai Társaságnak és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépírói Tagozatának. De mindez csak a jéghegy csúcsa, ami a közéleti szerepvállalását illeti.
Tibor többszörösen kötődik a környékhez. Apai nagyapja Majláth grófék uradalmi kertésze volt Perbenyikben. Anyai nagyszülei és szülei is éltek Monyha-tanyán és több hozzátartozója nyugszik a monyhai temetőben. Ebből fakad, hogy 2019-ben egy feledhetetlen, erre az alkalomra írt versével nyitotta meg a IV. Lácacsékei Művésztelep zárókiállítását. A legfrissebb kapcsolódási pont pedig az, hogy megnyerte a tavalyi Küldeményművészeti Seregszemle fődíját, és vele együtt a kiállítás lehetőségét is.
Jelen tárlat egy 1996-ban elindult, tízévente testet öltő kiállítássorozat, Normail Art címmel. A miskolci Mini Galéria, a székesfehérvári Pelikán Galéria és a sárospataki Comenius Campus után a lácacsékei Csillagpont a helyszín. Bohár András filozófus, HAász Ágnes műkritikus és Kónya Ábel képzőművész után pedig magam igyekszem méltó módon méltatni Tibor munkáit.
A most látható művek vegyes technikával készültek, kollázsok, dekollázsok és elektrográfiák egymásra épülő rétegeiből. A felhasznált anyagok nem pusztán kellékek: mindegyik önálló jelentéshordozóvá válik. A kollázs újraépít, a dekollázs újrabont, a kötöződrót egyszerre lyuggat és összefűz, az indigó megkettőz és összemos, a szivacs felitat és elken, a körömkefe felsérti a felületet.
Tibor a képeket beszkennelte, majd számítógéppel alakította tovább, hogy azokat kinyomtatva folytatódjon a felület megdolgozása, a képek széttépése, összeragasztása és grafikus eszközökkel való alakítása… Majd újra a szkennelés, és így tovább – egészen addig, amíg a számítógépen véglegessé nem vált az adott kép.
A jelen tárlat kiindulópontját adó kiállítás a költészet napja alkalmából nyílt meg Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár Galériájában, Halotti Tompa címmel. Ez nem üres szójáték, hanem egyértelműen jelzi: a képsorozat Borbély Szilárd Halotti pompa című kötete és Tompa Mihály halotti beszédei között teremt párbeszédet. A kiállítás így Borbély és Tompa irányából egyaránt olvasható: két különböző kor, két eltérő nyelv és két gyászszemlélet találkozásaként. „A Halotti Tompa nem a halál ábrázolására vállalkozik. Sokkal inkább azt kutatja, miként őrizhető meg valami abból, ami már elveszett. A múlandó test és a maradandó emlékezet közötti feszültség a sorozat valamennyi darabját áthatja.” (Vass Tibor)
Vass Tibor a kilencvenes évek közepétől használja a Kun Marcella nevet írói álnévként, alteregóként. (A nevezett hölgy Ady Endre egyik szeretője volt.) Fontos szerepet kapott ez a név az itt látható küldeményművészeti történetben.
A kiállításra szánt képek három különböző időpontban és módon keltek útra. Az első kör a tizenhét önálló, „kun” előtagú magyarországi települést célozta meg. Mindegyik küldemény Kun Marcellának a nevére szólt, a kitalált közterületnév pedig minden esetben a Tompa Mihály sugárút 2026. volt.
A második kör három borsodi földrajzi névből állt: a regéci Kun-hegyből, a tarcali Kunszállásból és a varbói Kunna-tetőből. Tibor tehát egy szűkebb, borsodi területre összpontosított ebben az esetben. (A címzés ezúttal sem változott, hiába keresve Kun Marcellát a Tompa Mihály sugárút 2026. szám alatt.)
A harmadik kör során Tibor a névanyagból tíz további élő földrajzi nevet választott ki, melyek között településrészek és más helytípusok egyaránt szerepeltek. A teljesség igénye nélkül: Kiskundorozsma (Szeged), Kunkert (Hajdúhadház), Kun György-telep (Hortobágy).
Tehát útnak indultak a küldemények a nem létező címekre, de szükségszerűen nem érhettek célba, hanem „Címzett ismeretlen” jelzéssel visszakerültek Tiborhoz. Közben utaztak egy jót, és a rájuk kerülő postai jelzések és bélyegek tovább gazdagították a műtárgyak mail art jellegét. Így aztán a munka készítésében – akaratuk ellenére – részt vettek a postai dolgozók is, de éppen ez a lényege ennek az irányzatnak. Egyfajta valódi, kézzel fogható közösségi háló ez…
A kiállított műveknek három, egymástól elkülönülő készülési szakasza van. Vass Tibor pedig csak az első résznél (a képek készítésénél), és a másodiknál (a megcímzésnél) tudja kezében tartani az irányítást. Ugyanis a postára adás pillanatában kezdetét veszi a küldemények elvileg szigorú szabályok szerint működő, gyakorlatilag esetenként félreértésekkel vagy nemtörődömséggel (gondoljunk csak a Tóték postására) tarkított útja. Ebbe a folyamatba pedig már Tibornak nincs beleszólása. Jó példa erre, hogy két küldemény nyomkövetésére a „Sikeresen kézbesítve” válasz érkezett. Úgy tudjuk, az egyik küldemény egy Kun Marcell nevű embernek lett kikézbesítve, a másik pedig egy Ifjúság útra. Az első esetben csak egy betű a különbség a címzett nevében, a második esetben pedig a küldeményen ténylegesen szerepel az adott közterület (igaz, a feladó címében). Kicsit olyan, mintha a mindenáron kézbesítés szándéka addig alakította volna a levelekre került adatokat, míg azok nem lettek ténylegesen felhasználhatók. A Normail Art ’26 ezzel a kis csavarral egy kerek, egész történetté vált.
Lendületben a Lácacsékei Művésztelep
2026-ban tizenegyedik alkalommal rendeztük meg a Lácacsékei Művésztelepet. Ezúttal Fátyol Zoltán képzőművész, Koncz Gréta festőművész, Lehó István grafikusművész és Nagy Enzoe Zoltán festőművész dolgozott a művésztelepen. A telep idei hívószava a „Lendület” volt, az alapító telepvezető pedig továbbra is Éles Bulcsú képzőművész.
Fátyol Zoltán képzőművész vendégként már sokszor, résztvevőként azonban még csak először (ám remélhetően nem utoljára) járt a Lácacsékei Művésztelepen. Évtizedek óta járja útját. Távoli kultúrák, elmúlt korok szellemiségéből építkezve alakította ki a saját formavilágát. Munkássága alapvetően egyetemes, de a környékbeli temetők sírköveinek feliratai és jelrendszerei csakúgy megérintették, mint Monyha-tanya hangulata. Ez utóbbit fel is dolgozta egy remek festményen. Talán kijelenthető erről a munkáról, hogy máskor és máshol nem születhetett volna meg ebben a formában. Ezzel el is jutottunk a művésztelepek egyik legfontosabb tulajdonságához, a helyszín és a képzőművész egymásra hatásához.
Ugyanez figyelhető meg Nagy Enzoe Zoltán festőművész esetében is. Őt joggal nevezhetjük a Bodrogköz festőjének. Nagyvonalú játékossága, oldott lazasága okkal tette ismertté a nevét a környéken. Egyfajta polaroid-festészetet művelve, egy délután alatt festett meg majd’ tíz vásznat. Elsősorban helyi látványelemekből dolgozott, ám a Jelenünkben a múltunk, múltunkban a jövendőnk képcíme már-már egyetemes gondolatébresztés, filozofikus vállalkozás. Enzoe sajátja az itt látható és az őt jellemző kellemes barnás színvilág, melyhez olykor csatlakozik – akár társként, akár ellenpontként – a barátságos ultramarin, vagy beköszön egy-egy világos, pasztelles földszín.
Lehó István grafikusművész lassan már törzstagnak számít, egyúttal ő az egyik kapcsolódási pont a vámospércsi és a lácacsékei művésztelepek között. A játékos kísérletezés és az állandó megújulás a legfőbb védjegye a grafikai munkásságának. Ám akkor sem vall szégyent, ha a festészet területére téved. (Sőt, jól példázza, hogy szükségtelen a két ág erőltetett kettéválasztása.) Elmondott szavak című kollográfiája elgondolkodtató. „A szó elszáll, az írás megmarad” – tartja a latin mondás. „Súlya igazán az adott szónak van...” – énekli az Ismerős Arcok együttes. Hol van az igazság? Tapasztalatom szerint mindez emberfüggő. Valakinél elegendő az adott szó, másnál viszont a megmaradó írás sem megfelelő biztosíték.
Koncz Gréta festőművész még 2018-ban, a Miskolci Téli Tárlaton díjként nyerte a Lácacsékei Művésztelepen való részvétel jogát. Ebből aztán hagyomány lett, és kétévente újabb és újabb pályakezdő fiatal bukkan fel a művésztelepen. Gréti 2019-ben és 2020-ban dolgozott itt, majd néhány év szünet után idén visszatért. Folytatta, pontosabban tovább fejlesztette a kezdetekkor tőle látott utat. Korábbi tájélményeit hívja elő emlékeiből (vagy a telefonjából), hogy azokat a saját színvilágával és játékos felületkezelésével fesse meg. Mint tudjuk és tapasztaljuk, idén a minden eddiginél súlyosabb szárazság köszöntött ránk. Gréti Ropogó nyár képe jó példa arra, hogy a képzőművészek időnként kitekintenek az elefántcsont-tornyuk ablakán, szemrevételezik a világ folyását és úgy láttamoznak egy-egy jelenséget vagy eseményt – sőt, esetenként úgy foglalnak állást – hogy a képük mégsem lesz szájbarágóan véleményező, a kiállítótérből nem lesz TV-híradó.
Fotó: Vass Tibor
