Tavaly ugyanekkor, ugyanitt, a „Berekfürdői könyvek, kiadványok, az írótáborhoz kötődő alkotások” című előadásomban Kocsis Csaba kérésére öt kötetről ejtettem szót: közülük kettő az enyém volt, elnézést is kértem, hogy akkor velük kezdtem: a 2002-es Előzuhany kötelező, és a 2023-as Mondanom sem kell: húsz év Berekfürdőről van (vagyis volt) szó. Majd három antológia került terítékre, a Körmendi-idézetet címéül kölcsönző, Sarusi Mihály által szerkesztett „…ne csodálkozz: itt lakik a nyár” , aztán a 2020-ban 15 éve elhunyt Körmendi Lajosra emlékező Adom az ívet c. kötet, majd a 2025-ös Fodor Józsefek út.
Mai megszólalásom címe: Pluszjelek Berekben – Fecske plusz Körmendi, Tompa plusz Pávai. Kettő, a Spanyolnátha gondozásában megjelent kötetről lesz szó; mindkettő felfogható Berekfürdő legújabbkori kulturális katalógusának is, s mások mellett mindkettőt támogatta Berekfürdő Községi Önkormányzat – mely támogatást ezúton is köszönjük; cserébe az Önkormányzatnak és Berekfürdő érdeklődő lakosainak nagyvonalú könyvcsomagot adhatunk ajándékba.
Fecske Csaba: Hetvenhét magyar énmese
A Fecske-kötetet tavaly ősszel, nem sokkal a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor után, a Spanyolnátha hernádkaki Kertfesztiválján mutattuk be, s szóba került a tavalyi Győri Könyvszalonon, a Fodor Józsefek út című kötet bemutatóján, ahol a kötet szerzője, Jánosi Zoltán beszélgetett Vass Nórával és velem. A kötet tiszteletpéldányait a tavalyi októberi állami ünnepségen kapta meg a Berekfürdő Községi Önkormányzat.
A kötet utószavában leírom, amit 2024-ben itt mondtam Csabának: „Hangolódj rá az idei Tompa plusz Jókai plusz Lévayra, dolgozzunk kicsit előre, nem hiányozhat majd az se, és 2026-ban Tompa plusz Pávai, ha lesz, az lesz aztán igazán Berekfürdőszívvellélekkel telt, Tompa-vénes Fecskehős. (…) (...) Légyottok legyenek összegyűjtve, igen, egy ciklusban, s a többi egy másikban, s persze, hogy néhány újabb a régebbiek között, utóbbiakkal berekfürdőzzünk is, a Spanyolnátha Berekkel is összeforrt lénye így ott. Vagyis, ha már a termálvíz, összemelegedett.”
A Fecske-kötet berekfürdői kapcsolódások, többek között:
– A kötetben szerepel a Spanyolnátha „Fodor Józsefek út” c. utcanévújító projektjére született Fecske-vers is.
– „Száz esztendőnek ötven a fele” címmel a szerző Kocsis Csabát, a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor vezetőjét is köszönti, ötvenedik születésnapja alkalmából.
– A kötetben szereplő Fecske-portrét 2011-ben, Berekfürdőn készítettem.
– Fecske Csaba „A berekfürdői utcákat járó költő” című művében a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor alapító tagjának, Rékasy Ildikónak állít emléket.
– „Eszter könyve” c. kisprózája és a „Másik emlék” c. verse Dienes Eszterre, a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor alapító tagjára emlékezik.
A Tompa plusz eleve pluszos, a Fecske-kötet pedig nagyon is plusz Körmendis, plusz Berekfürdős, hiszen szerepel benne az előbb említetteken túl
– a Spanyolnáthára felkérésére, Körmendi Lajos halálának 15. évfordulójára írt Szubjektív sorok Körmendi Lajosról c. írása;
(„Látom őt a bereki fürdő medencéjében, körülötte, mondhatnám költőien, holdudvarában az írótábor résztvevői pancsikolnak a meleg vízben és a költészetben.”)
– egy másikban Pávai-Vajna mellett emlegeti Körmendit;
(„Ücsörgök hát a medence partján, a vízben kebelbarátaim, vízhívő szittyák lubickolnak. Mintha a boldogságban. Csontig… Mit nem mondok?! Lélekig áztatják magukat, átszellemülten bámulják – mit is? – a szép nőket, a szépnek remélt jövőt, halhatatlanságuk rejtélyes arabeszkjeit? Pávai-Vajna Ferenc lelke lebeg a bereki vizek fölött. Ez a lebegés régi, több mint egy évtizede tanúskodhatom erről, de hogy ez Pávaié, az új tudás. Ennél szomorúbb tudásom, hogy Körmendi Lajos lelke is ott lebeg immár a vizek fölött. Ez a tudás felkavaróbb és fájdalmasabb is.” — a Spanyolnátha felkérésére született, az egy „Egy virtuális fürdőző episztolája, Pávai-Vajna Ferenc emlékének”)
– és válogatott írásainak ciklusában szerepel a Körmendi-féle Barbarcium c. vers melléírása, Barbár ikon címmel.
Majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt, 2024. augusztus 29-én, Berekfürdőn kelt Serfőző Simon ama írása, amelyből most idézek, s amely a kötet hátsó borítóján szerepel:
„Fecske Csaba termékeny költő: míg más költők koruk előrehaladtával egyre kevesebbet írnak, ő egyre többet, szinte évente sorjáznak a kötetei, az irodalmi lapok rendszeresen közlik az írásait. Úgy viselkedik, mintha valakinek el kéne számolnia, amit csak lehet, idejében begyűjteni ama nagy csűrbe, amit aztán az idő vagy föléget, vagy nem. A gyufa az utókor kezében.” Itt egy közbevetés, 2025-ből: „Szomorú, hogy mindezt át kellene írnom múlt időbe. Ezt, és még azokat, amiket utána írtam, írtunk, Csabával, Tiborral hármasban. Nem írhatom át: Csaba jelen idő, jelen van az időben, s most is jelen van benne az idő.” „Fecske alanyi költő – írja tovább Serfőző itt, Berekfürdőn, 2024-ben – ami azt jelenti, hogy élményköltészetet művel, csak azt írja meg a verseiben, amihez személyes köze van. (…) Költészetének legfontosabb esztétikumképző eleme a metafora. Tradicionális költészet az övé, a klasszikusok hagyományait követi, de utóbbi köteteiben, s ebben is szívesen él a modern költészet eszközeivel. Ezek közül nem hiányzik az irónia és önirónia. Fecske sötét világképű, tragikus hangvételű verseit is páraszerűen finom derű lengi be. Szelíd beletörődéssel fogadja a veszteségeket, viseli az életkorából (2025-ben: 77 éves) is következő sokasodó gyászt.
Előző köteteihez képest – hiszen a 2024-ben már huszadik születésnapját ünneplő, modern szemléletű, ugyanakkor a hagyományokat ápoló és azokat gazdagon megújítani, korszerűsíteni képes és újakat is teremtő Spanyolnátha művészeti folyóirat Fecske-kötetéről van szó – ebben a gyűjteményben kevesebb a kötött formájú vers, a szabadversek dominálnak, hangja kicsit szálkásabb lett a korábbi artisztikus versek hangjánál, amit én költészete javára írnék. Nem ódzkodik a hétköznapi témáktól, azok fontossá, hitelessé válnak a verseiben. Az egyedit képes mindenki által átélhetővé, egyetemessé tenni. A 21. századi elmagányosodott ember életérzéseit híven tükröző szerethető versek sorjáznak ebben a könyvben, amit jó szívvel ajánlok a kedves olvasó figyelmébe.”
Ugyanezen a napon, itt, Berekfürdőn írtam a kötetről:
„Hetvenhét magyar” ill. a „Hetvenhét magyar énmese” munkacímet adtam a leendő Fecske-kötetnek, melyben a szerző hetvenhét régi és új versét közöljük. A válogatás egyik szempontja, hogy kerüljön bele az összes olyan írása, melyet a szerző a Spanyolnátha Légyott című miskolci projektjére, a 2000-es évek elejétől írt, és további válogatott és új írások kíséretében nyújtson egy átfogó képet a szerző munkásságáról. Javasolt munkacímem egyszerre utal a költő életkorára, és a benne szereplő írások számára, s a „Hetvenhét magyar népmese” c. Illyés Gyula-gyűjtemény okán utal továbbá az „oda-, az utánahallatszó” NÉPMESE-szóra, amit „ÉNMESE”-ként, „ÉNMESÉK”-ként helyezek a kötet ’alcíméül’. A kötet teljes címe, alcímmel alkalmazható tehát imígyen is: „Fecske Csaba: Hetvenhét magyar. Szögligeti, miskolci és arnóti énmesék”.
Ahogyan az Illyés Gyula-i kötetben olvasható mesék magukon viselik hazánk tájegységeinek egyedi szövegalakítását, nyelvi zeneiségét és leginkább e tájakon értett szavait, úgy Fecske Csaba otthoni, azaz: szögligeti, miskolci, arnóti „tájnyelvei” is beépülnek az írásaiba. Egyik kedvenc, meghatározó Fecske-versem a „Mese”, mely első élményem vele kapcsolatosan: elsőéves főiskolásként olvastam azt a szerző Vakfolt című kötetében, 1987-ben, a miskolci Kazinczy Könyvesboltban. Három örökérvényűn-szép, gyémántragyogású világtengely-sor, így hangzik: „Lábnyom a hóban: / kusza, tétova írás. / testmeleg mese”. A Spanyolnátha Könyvek alapító szerkesztőjeként számomra e haiku hívja életre, indokolja az „énmese” szó címbe vagy alcímbe kerülését, ez lesz a további Fecske-énmesék egymás utáni sorba állító, életre hívó szava, s az érintett haiku mintegy a kötet mottója. Hívószavak tehát: hetvenhét, magyar, énmese; Szögliget: Fecske Csaba szülőfaluja, gyermekkorának helyszíne, melynek ő díszpolgára; Miskolc: több, mint négy évtizedig lakóhelye; Arnót: utóbbi években lakóhelye.”
Ebben a Csaba által itt jegyzett szinopszisban még korábbi köteteiben megjelent, válogatott verseiről is beszéltünk; mígnem később arra az elhatározásra jutottunk, hogy a kötet első ciklusában csak olyan művek szerepelnek majd, melyek a Spanyolnáthában jelentek meg.
És most következzék a szintén ugyanezen a napon, s szintén Berekfürdőn kelt Fecske Csaba-szinopszisból, Csaba tollából egy részlet: ott lesznek tehát „azok az alkalmi költemények, amelyeket a Vass Tibor által alapított, szervezett „Bartók plusz”-os Légyottok, majd az Operafesztivál megszűntével a „Tompa plusz”-os Légyottok hívószavára írtam, és amelyek a Miskolci Nemzeti Színház színművészei — Seres Ildikó és Fandl Ferenc — előadásában hangzottak el, és jelentek meg a Spanyolnátha aktuális számaiban. A 2008-as művem (B. B. azt fontolgatja, hogy Hollywoodba megy) megjelent a 2008-as Szép versek antológiában is. A kötet címe és struktúrája Vass Tibor ötlete. Az énmese kifejezés szerintem nagyon is helyénvaló, alanyi költő lévén a verseimben az életemet írom meg, lírai életregényt életmesét, vagyis énmeséket írok-írtam szögligeti, miskolci és arnóti „tájszólással”.
E mai, Pluszjelek Berekben – Fecske plusz Körmendi, Tompa plusz Pávai című megszólalásra készülvén, Körmendi 2002-es, Az együttleges szellem című kötetét fellapozva kell ráébrednem arra, hogy a Tompa plusz Pávai története sokkal korábban kezdődött, mint azt gondoltam: nem 2022-ben, amikor az operafesztiváli, Bartók Pluszos Légyottjainkból Vidám Pávás Tompa plusz lett, hanem húsz évvel azelőtt, első írótáboros itt-tartózkodásom idején.
Körmendi Lajos az akkor vadonatúj, néhány hónapja megjelent könyvét átadván beszélt nekem Pávai-Vajna Ferencről, és arra biztatott, nézzem meg a fürdő bejáratánál álló Pávai-emléktáblát. Erről két éve, Pávai halálának 60. évfordulóján az emléktábla előtt már beszéltem.
Tompáról is szót ejtettünk egyik éjszakai fürdőzésünk során; Lajos egyszer azt találta mondani, Tompa Mihály milyen szépen összekapcsolja a mi zempléni vidékünket az ő karcagi világával, keressem meg Tompa Tarcal-említését a Szuhay Mátyásban, és azt is, amit ő erről ír Az együttleges szellemben.
Tehát amit én húsz évvel később pluszjellel kötöttem össze, azt Körmendi Lajos Az együttleges szellem című kötetével 2002-ben, itt, Berekfürdőn már egymás mellé tette bennem: Tompát és Pávait.
A Tompa plusz Pávai kötetet jelen berekfürdői premierünk előtt a miskolci Múzeumok Éjszakáján, majd a Spanyolnátha monoki Közösségi Kultúrműhelyében mutattuk be, szó esett róla az újrainduló Kossuth Rádió Szabadpolc című műsorában.
A kötet példányaival megajándékozzuk az Önkormányzatot, s a jelenlévőket is.
Tompa plusz pávai
A Tompa plusz Pávai antológiában sajnos már nem szerepelhet Fecske Csaba-vers.
Az alaphelyzetről a kötet fülszövegében írok: „Száznegyven éve született Pávai-Vajna Ferenc geológus, Berekfürdő termálvizének is feltárója. A képzelet játékában ő hívja ide vendégségbe Tompa Mihályt. Tompára olyan jó hatással van a gyógyvíz, hogy arra kéri Pávai-Vajnát, Hernádkakon is keressenek együtt hasonlót.
Vajon megtalálják? – tettem fel a kérdést felkért alkotóinknak. Hogy inkább igen vagy inkább nem, vagy meg is, meg nem is, az mind előszivárog a kötetből. S sokféle történet áramlik még: a másról, másokról szóló szavak is csak úgy buzognak.
A 26. Légyott nem csak azért tűnik most számomra mind közül az egyik legkedvesebbnek, mert friss-érzet, hanem azért is, mert vele két leginkább szívemhez nőtt világfalumat, Hernádkakot és Berekfürdőt buzgólkodtam emlékezetesen egy mederbe terelni. A vízjelek szerint minden jó irányba folyik.”
A kiállítás megnyitóján mondtam el, hogy „Az idei Légyott-antológiában nem véletlenül kapnak helyet a visszatekintés gesztusai. Számba vesszük a Légyott-kiadványokat, az operafesztiváli antológiákat, a Spanyolnáthás Légyott-művész- és hangoskönyveket, az antológiák digitális kötetét, a Tompa plusz-antológiákat. S a szerzőket pedig alfabetikus sorrendben sorakoztatjuk fel – kis híján annyian vannak, mint a walesi bárdok. Nem sokkal az antológia ’könyvzártája’ előtt feketekeretezzük az elhunytakat. Azt beszéljük, azután már csak remélni lehet, hogy egyik napról a másikra ne kelljen újabb nevet keretezni. Kellene. Akkor hangzik el egy mondat, amely azóta is bennem marad: „Tartsd még élve ebben az összeállításban.” Ez egy életben tartó mondat. Tavaly, emlékezhetnek, mintha Légyott-búcsúztatnék. Azt mondom: „A legszebb Légyott-szerű dolgokat élet- és célszerű a legszebb Légyott-idejükben búcsúztatni. A huszonötödik az elköszönésre egy rendkívül szép alkalom lenne.” A tavalyit azzal engedem útjára, hogy a Pávai-évforduló kapcsán – idén 140 éve született Pávai-Vajna Ferenc – a Hernádkak-Berekfürdő-kapcsot még ki kellene szélesítenem, a felszínes kapcsolatoknál lejjebb kell kutakodnom. Arra gyúrok, akarom mondani: arra fúrok, meglegyen. Törjön föl, mint a talajvíz.”
„Kiszedem évekig a személyemre utalásokat a Légyott-szövegekből, ahonnan csak tudom. Huszonöt évig szedem ki a rámutaló személyeseket, törlöm kifele őket, ahol, ahonnan csak tudom, működök, mint egy magam ellen dolgozó, mások szövegeiből magamirtó gép. Főleg nevem említését magamirtom, törlöm kifele az alkotóikkal történő egyeztetéssel őket, ahol, ahonnan csak lehet.
Van, akit nem tudok a törlésről egykönnyen meggyőzni, de azért megy, ha nem is annyira, mint a magam meggyőzése, mígnem a Tompa plusz Petőfiben Fecske Csaba leírja a revétlen szót a nevem elé, „Tompára mindig van idő / dicsőségedet fennen hirdeti a Vidám Páva / szép a farka szép a szárnya el innen / ha tudna se szállna / a kakiak szívébe van bezárva köszönet érte /a revétlen Vassnak / akit ma már minden vas-edény boltban olvasnak”.
Mondom Csabának, másnál az ilyenVassolást élből, azonnal irtanám, jelezz egy vagy több okot, amiért nálad hagyjuk meg. Azt mondja, ha revétlen Vassról beszélünk, mint mondjuk egy revétlen, nem rozsdás kardról Tompa plusz Petőfi esetében, akkor az nem önfény, miért lenne az, mikor ő mondja rólam, nem én magamról, az ott kard-tiszta szó, és amellett érvel, hogy az önfény mennyire nem ugyanaz, mint az ő fénye felém, engedjem ott, hagyjam szépen békén a revétlen őfényét.
Halálkomolyan mondja, hogy ugye tudom, a legtöbb ember azért ír emlékiratot, hogy beleírja magát történetekbe, én meg közel negyed évszázada Légyottilag azon ügyködöm, hogy kivegyem magam onnan, szóval hagyjam javát annak, ahol a társak rendre visszaírnak, irtsam másból, ha akarom, az övéből ne.
Így százszor is, végül is meggondolom, azóta is, honnan szedem ki és hogyan. De azért szedem még rendesen.
És most következzenek az antológiában szerepelő Légyott-írások, legelőször két meglepetéssel:
Az Ösmeretlen népköltő a XX. századból a Tokaji Írótáborban jelezte, hogy elkezdte írni, de nem tudta befejezni; biztattam, hogy mostanra tegye meg. Érdeklődöm: megtette? Ha igen, ő következik.
(Az Ösmeretlen népköltő következett. A szerk.)
És aztán Szűcs László, aki felkérésünkre új írásával ezúton kapcsolódik a Tompa plusz Pávaihoz.
Majd Horváth Júlia Borbála, Oláh András, Kocsis Csaba.
A felolvasások után egy örömteli bejelentés:
Három éve, a Spanyolnátha Fodor Józsefek út c. antológiájának bemutatóján indította el az Írótábor, a Spanyolnátha és a Vidám Pávai Művészeti Értéktár azt a kezdeményezést, hogy Berekfürdőn legyen elnevezve Körmendi Lajosról egy közterület.
Idén februárban arról értesített az Önkormányzat, hogy a képviselőtestület támogatta, hogy az új rendezvénytéren kialakítandó sétány Körmendi Lajosról legyen elnevezve;
ezzel együtt az Önkormányzat azt a javaslatot fogadta el, hogy elhatárolódik attól a Fodor Józseftől akiről az utcát elnevezték, és ennek tükrében a közeljövőben készíttetni fognak egy táblát az utca elejére, hogy az arról a Fodor Józsefről van elnevezve, aki 1843-1901 között élt, a közegészségünk első apostolként emlegetett orvos, higiénikus, egyetemi tanár volt.
Köszönjük, hogy a Spanyolnátha Fodor Józsefek út projektje, s az Írótábor beadványa nem csak értő befogadásra, hanem támogatásra is talált!
*Elhangzott 2026. augusztus 31-én, a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor nyitónapján, a Bod László Művelődési Házban
A fotókon:
Balajti József és Perge József, Berekfürdő önkormányzati képviselői a leendő Körmendi Lajos sétány helyét mutatják a kezdeményezőknek, Vass Nórának és Vass Tibornak a berekfürdői Falunapon, 2026. szeptember 5-én
